Ékszerész honlap – (esettanulmány)

 

 

A Matyó álom  – Kovács Krisztián Ékszerész honlapja ezen a linken érhető el.

 

1.      Mielőtt belevágnánk a fába a fejszét

 

A most elkészült ékszerész honlap is azt igazolja, hogy az a küldetésem, hogy szinte minden  munkám arról szóljon, hogy…

 

„Judit, teljesen megbízunk benned, szabad kezet kapsz, nekünk csak az eredmény számít!”

 

Ilyen mondatoktól az olyan szabad szellemek mint én, biztos hogy szárnyalnak, de nem könnyítik meg a feladatot. Minden munkához szükséges valamilyen kiinduló pont, egy elképzelés, terv, üzenet, előzmény, ami alapot adhat az építkezésnek. A honlapkészítés igen kényes dolog. Ami nekem tetszik, az nem biztos, hogy az ügyfélnek tetszik. És akkor még nem is beszéltünk az ügyfél ügyfeleiről… Hiszen egy munkánál nem az a fontos, hogy nekem vagy az anyukámnak tetsszen (?), hanem, hogy az üzenet a vállalkozásunkról pontosan kirajzolódjon azoknak a fejében, akiket megcélzunk vele.

 

Ez lehet, hogy bonyolultan hangzik így, ezért tömörítek:

 

„A vállalkozásunk nem rólunk szól, hanem a vevőinkről.”

 

Első lépésként tehát meg kellett határozni az ékszerész honlap célcsoportját, azaz hogy kiket fogunk megszólítani a weboldallal.

 

2.      Az ékszerész honlap célcsoportjának meghatározása

 

Egy jó webdesigner – még ha teljesen szabad kezet is kap – nem saját magát valósítja meg (elsősorban) az online felületen, hanem a célcsoport fejével igyekszik gondolkodni.

 

Megállapítottuk, hogy elsősorban azokat a  modern nőket célozzuk meg, akik tisztelettel gondolnak elődeikre, az általuk létrehozott kultúrára, közülük többen  már megfordultak az ékszerész ügyfelem műhelyében, de még nem elkötelezett vásárlók.

 

A nagy probléma az elkötelezettség kialakításában az volt, hogy az üzletbe betérők nem ismerik az eddig elkészült alkotásokat, mert azokat vagy viseli már valaki, vagy szállodákban vannak kiállítva, viszont nem igazán találkozhattak a kollekciókkal sem a műhelyben sem az interneten.

 

3.      Mit akarunk eladni?

 

Mielőtt rávágod, hogy ékszereket, próbáljunk meg a vevőink fejébe és szívébe bele látni!

 

Ha belegondolunk igazából nem is termékeket vásárolunk, hanem az azokhoz fűződő érzelmeket és értékeket igyekszünk megszerezni. A márkaszemléletű kérdés inkább az lenne, hogy milyen képet akarunk kialakítani a vásárló gondolataiban, illetve milyen érzéseket akarunk ébreszteni a honlappal?

 

4.      Melyek azok az értékek, amelyeket közvetíteni akarunk?

 

Tehát nem az ékszereket adjuk el, hanem olyan értékeket, amelyekhez pozitív érzelmek kötődnek.

 

A „Matyó Álom” kollekció képeit nézegetve rögtön eszembe jutottak ezek a kifejezések: népies 968813_541903362511720_1976528436_nés elegáns ugyanakkor trendi. Ha le is fut a matyó-minta őrület divatberkekben, a hagyományos motívumoknak  mindig lesz helye a legújabb trendekben: nagyon izgalmas dolgok születhetnek a hagyományos és a modern formák keveredésével.

 

Úgy éreztem, hogy ezt az alapgondolatot érdemes megjeleníteni az ékszerész honlap dizájnjában: legyen modern, letisztult, elegáns, mégis játékos egy kis népies ízzel!

 

5.      A vizuális megjelenés elemei

 

A márkaidentitás rendszer egységes vizuálisan és szerkezetileg. Összetartó márkastruktúráraékszerész honlap, épül, amely speciálisan megtervezett színeket, betűtípusokat és formákat alkalmaz.

 

Adott volt egy logó és egy kirakatcsík, ami a kiállítószekrényeken megjelent. Mivel kicsit markánsnak éreztem, ezért újradefiniáltam a színeket, amelyeket az ékszerek ihlettek- Ügyfelem választhatott a fantázianévvel ellátott színek közül.

 

Mivel a döntést rám bízta az aranyat és az élénk pirosat választottam. Az arany egyértelműen az ékszerre utal, a piros pedig egyszerre jelképezi a luxust, az ékszerek bársony tokját és a matyórózsa tüzét, amelyet játékos díszítésre itt-ott megjelenve kívántam használni. Ezeknek a színeket következetesen alkalmaztam a honlapkészítés során, mindig pontos hexakódot megadva. A bordót és a homokot is becsempésztem, de csak bújtatva jelennek meg, ha az egeret ráközelítjük a gombokra.

 

ékszerész honlapA betűtípus kiválasztásánál is a fent megfogalmazott értékek vezéreltek. A honlapkészítésnél az egyik legfontosabb cél, hogy a szöveg könnyen olvasható legyen akár mobiltelefonon is. Alapbetűtípusnak mindenképpen letisztultnak és elegánsnak kellett lennie. A talpatlan modern fontok közül az Open Sansot választottam. Ezt kellett párosítani egy hozzá illő díszfontot, ami játékot visz az ékszerész honlap dizájnjába. Egy egész listát küldtem az ügyfelemnek, amelyek közül választhatott.

 

Hiba olyan betűtípust választani, amelyekből hiányoznak a megfelelő ékezetes karakterek, így máris oda a felhasználói élmény!

 

Ha az általunk választott betűtípussal leírjuk az „Árvíztűrő tükörfúrógép” kifejezést, hamarosan kiderül, hogy jól választottunk-e vagy sem.

 

Sajnos én is beleestem abba a hibába, hogy nem telepítettem a szerverre az alapnak vélt betűtípust, és bár az én számítógépemen jól olvasható volt a szöveg, az ügyfelem gépén már nem dicsekedhettem a webdesignommal.

 

Az eredeti logót csak annyiban változtattam, hogy a matyó tulipán köré arany karikát raktam, mintegy gyűrűként. Valamint a fényképekre kerülő vízjelet is ez alapján alkottam meg.kerekvirág piros

 

Nem akartam az ékszerész honlapot matyó motívumokkal túlcsicsázni, ezért csak szolidan a fejlécben sejlik fel arany színben. Háttérnek pedig hasonló textúrát adtam, ami az ékszerek mögött is megjelenik a profi fotókon.

 

 

6.      Az ékszerész honlap megalkotása

 

A domainnév kiválasztásánál segítségül hívtam a Google Adwords-öt, amely segített abban, hogy a témában mely kulcsszavakra keresnek a legtöbben,  mivel keresőoptimalizálás szempontjából az első lépés a megfelelő domain kiválasztása. az ehhez kapcsolódó kifejezéseket ötvöztük különböző féleképpen, ügyelve arra, hogy a domainnév ne legyen foglalt.

 

egyediarany.hu, egyediaranyekszer.hu, matyoarany.hu, egyedimatyoekszerek.hu, ekszermezokovesd.hu, ekszereszrmezokovesd.hu, kriszgoldaranyekszer.hu

 

Mivel globálisan az  „ékszerész” szó bizonyult a legkeresettebbnek, ötvöztük ezt a személyes márkával, ami az ékszerész neve, így lett a domainnév: kovacskrisztianekszeresz.hu. , ami talán egy kicsit hosszúra sikeredett, de azért könnyen megjegyezhető. A honlap neve pedig a fő ékszerkollekció után: ’Matyó Álom’ lett.

 

A tárhely feltöltése után kerestem egy olyan wordpress sablont, ami viszonylag nagy mozgásteret adott az átdizájnolásra, Ami sikerült is úgy, hogy az anyukája sem nagyon ismerne az eredetire.

ékszerész honlap

Dizájnolás előtt

 

ékszerész honlap

dizájnolás után

A honlapkészítés első lépésének szokás meghatározni a honlap szerkezetének kialakítását, de ez inkább a bal agyféltekés dominanciájú „mérnök-agyú” embertípus megközelítése. A jobb agyféltekés embereknek ihlet kell: egy kép, egy hangulat, és abból tudnak elkezdeni építkezni. Különösen, ha az ügyfél sem tudja, hogy mit akar a honlapra kitenni.

 

Egy pendriveon ömlesztve kapott fotókat szépen kategorizáltam, és ezek alapján létrehoztam az oldalakat és a menüt. A fotókat – ügyfelem kérésére – vízjellel láttam el, amit aztán variálhattam újra, mert „csak egy kicsit kellett halványabbra és kisebbre”! Grrrr! A vetítéshez méretezni kell a képeket, hogy az oldal ne ugráljon. A képekkel való vacakolás jó pár napba tellett…

 

Mivel honlap szöveg gyanánt egy fél A4-es oldalnyi anyag állt rendelkezésemre, nagyon nehéz volt a weboldal tartalmi feltöltése. De megoldottam! Telefonos interjúk sora után elővettem írói énemet, és beleéltem magam az ékszerész szerpébe! Még nőnapi blogbejegyzést is írtam szuperül kereső optimalizálva!

 

Csak hogy tudd, a honlapkészítőnek „csak” az a feladata, hogy összerakja a honlapot az általad biztosított anyagból. De ne félj, én nem ragaszkodom ehhez!

 

Kódolgatás, dizájnolás, tartalmi kreatívkodás után releváns kulcsszavakra kereső-optimalizáltam azokat az oldalakat, amelyekre megfelelő mennyiségű tartalom került.

 

Bekötöttem a Google Analyticset és a Search Consolt, Jetpack statisztikát, hírlevélküldő rendszert, feliratkoztató űrlapokat és térképet adtam a honlaphoz, hogy a további marketing feladatoknak is megfeleljen a weboldal.

 

7.      Az ékszerész honlap befejezése – van ilyen?

 

Amikor elkészültem, kértem az ügyfelemet, hogy ellenőrizze, hogy mindent rendben talál-e. Menet közben is tartottuk a kapcsolatot, és a honlapot ennek megfelelően módosítottuk. Az ügyfelem annyira megbízott bennem, hogy valószínűleg nem is ellenőrzött mindent.

 

Mivel beleszerettem az ékszereibe, vele fogok a 40. születésnapomra egy „szerény” széles matyómintás ezüst karkötőt készíttetni. Próbáltam magyarázni neki. Mondta, hogy van ilyen az általa átadott fotók között. Rájöttem, hogy én azt a gyűrűk közé tettem, mert nem volt viszonyítási alapom a méreteknél. Rájössz, melyik az? Lehet, hogy át se nézte a honlapot….

 

Arra az esetre, ha meghalnék, vagy elragadtatnék az égbe, készítettem egy DVD-t, hogy nélkülem is tudja használni a weboldalát. A DVD-n szerepel 3×30 perces videó a honlap használatáról, marketingről és a kereső-optimalizált blogszövegírásról. Mellékeltem az összes honlapadatot, a szükséges dokumentumokat, és szépen bemappázva visszaküldtem a képeit, kiegészítve az általam készített arculati elemekkel.

 

Ez a honlap is olyan nekem, mint egy gyerek, akit figyelemmel kísérek a jövőben. Következő lépésként hírlevél feliratkozókat kell az ügyfelemnek gyűjteni, majd kialakítunk egy webáruházat árakkal és akciókkal, beváltható kuponokkal.

 

Hogyan gyűjts ügyfeleket?  – kérdezd meg a boltodba betérő vevőt, hogy szeretne-e értesítést kapni kedvezményekről, akciókról, újdonságokról? Biztos szívesen megadja az email címét, ha meg nem, akkor sem vesztettél semmit…

 

Sajnos vagy nem sajnos egy honlap sosem lesz kész teljesen, mert mindig frissíteni kell! A blog ma már nélkülözhetetlen egy vállalkozói honlapokon, mert a böngészőben csak akkor tudunk jó helyezést elérni, ha minél több releváns kulcsszóra optimalizált tartalom található a weboldalunkon és megbarátkozunk a közösségi médiával is (Facebook, Twitter, Pinterest…)

 

8.     Szerinted mennyire tudnék veled együttműködni?

 

Mint látod, én a (majdnem) semmiből is tudok építkezni, úgyhogy az sem baj, ha csak odáig jutottál el, hogy kéne egy honlap… Lépésenként elviszlek oda, hogy jól működő weboldalad legyen, mivel a webdizájn mellett a marketing a mániám, és szeretek többet adni, mint amit elvárnál tőlem…

 

Ha még nem tetted, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy kérj személyre szabott ajánlatot az info@antikaotika-design címen.

 

Ha van olyan ismerősöd, akinek van vállalkozása, de nincs honlapja, küldd el neki ezt az írást! Ki tudja, hátha pont rám várt eddig? 🙂

 

Antal-Pap Judit

 

Ha szeretnél új honlapot vagy kérdésed van, írj bátran!

Kapcsolódó képek: